Nyelvtanfolyamok a 2009-2010-es tanévben!

Most érettségiztél? Fölvettek valahova? Gratulálunk!

Nem vettek föl, ahova jelentkeztél?

FÜPI

Nyelvében él a nemzet.’ Gróf Széchenyi István

Megél-e a nyelvéből a Nemzet?

Széchenyi idézett szavainak igazát néhány vallásos anarchista kivételével talán senki sem vitatja. Érdekes lenne egyszer megvizsgálni, hogy vajon milyen szinvonalú is az a nyelv, amelyet, csak a példa kedvéért, a mai iskolások használnak. Itt és most azonban kizárólag azzal szeretnék foglalkozni, hogy a magyar diákok, és úgy általában a Magyar Közoktatás miért csak a ’futottak még’ kategóriában képesek szerepelni az európai nyelvoktatási mezőnyben.

Fundák Eszti esete az angol nyelvvel

Fundák Eszti esete az angol nyelvtanulással és nyelvtanítással

Fordított kronológia

Az International Language School Kiemelkedően Közhasznú Alapítvány nemzetközi szinten is ritka, majdnem egyedülálló mértékben alkalmazza a Humanisztikus Pszichológia alapelveit tanításában és tanár-képzésében. A nálunk képzett nyelvtanárok mintegy 300 óra terjedelemben tanulják és gyakorolják a Rogers – i Alapelveket, amelyek alapján egy Humanisztikus Tanítási-, vagy Tanárképző Program létrehozható.

A tanulás szabadsága a gyakorlatban

Simonfalvi László vagyok, az International Language School Group alapító – igazgatója, angol nyelvtanár és tanárképző. Őszintén bevallom, hogy 1984 nyaráig nem hallottam Carl Rogersről és a Humanisztikus Pszichológiáról. Ekkor kaptam egy meghívást, máig kideríthetetlen szálakon keresztül, hogy fele időben tolmácsként, majd a fennmaradó időben aktív résztvevőként járuljak hozzá egy szegedi konferencia sikeréhez.

Tartalom átvétel