Az International Language School már 20 évvel ezelőtt, a rendszerváltás kezdetén a Brit Korona Világpályázatán 1. helyezést elért – az angol, mint idegen nyelv tanárképző programjával több ezer orosz-tanárt képzett át nagy sikerrel angol tanárokká. Most az Európai Unióba való belépést követően újra váltásra van szükség a nyelvtanítás / nyelvtanulás különböző területein, így az eddig is nagy sikerrel alkalmazott személy-központú kommunikációra épülő nyelvoktatás több területen megoldást hozhat a pedagógusok számára. Ez a képzési forma lehetővé teszi a különböző tárgyakat tanító pedagógusok angol tanárrá való átképzését is. A képzés teljes terjedelmében angol nyelven folyik.
Most egy londoni központú intézménnyel közös szervezésben – az Európában és az Egyesült Államokban akkreditált és elismert EDSOL távoktatási programján keresztül nyílik lehetőség arra, hogy a fent említett négy átfogó területen angol nyelvtanári képesítést szerezzenek.
Néhány területet kiemelnénk oktatási rendszerünkből:
Szociálisan hátrányos helyzetű diákok oktatása
A szociálisan hátrányos helyzetű diákok oktatásában a kultúrák közötti kommunikáció alapelveit, filozófiáját, pszichológiáját, és szociológiáját alkalmazzuk. A szociálisan hátrányos környezetből érkező diákot egy másik kultúra képviselőjének, kultúráját egy másik kultúrának fogadjuk el. Tanáraink képzése folyamán különleges hangsúlyt fektetünk a feltétel nélküli pozitív elfogadás alapelvének betartására és betartatására.
A szociálisan hátrányos helyzetű diákok képzésének fő célja, a könnyen belátható pedagógiai célokon túl az, hogy segítsük a nyelvi – kulturális szocializációjukat és integrálódásukat. Ez a képzés természetes módon kiterjed a Romák oktatására is, bár nem képezünk belőlük gettót, sőt ilyen alapon sem teszünk különbséget diák és diák között.
Pszichológiai értelemben hátrányos helyzetű felnőtt diákok oktatása és tanácsadás
Ez a kategória elsősorban nyelvtanulási kudarcokat átélt felnőtteket, valamint magától a tanulási környezettől, vagy a vizsgáktól rettegő diákokat foglalja magába, az általános iskola alsó tagozatától a doktori disszertációig bezárólag minden szinten. Egy minden készségre kiterjedő felvételi – szintbesoroló vizsga folyamán egy részletes térképet készítünk a diákok erősségeiről és esetleges gyengéiről, és ezek tudatában határozzuk meg, velük közösen a tanulási célokat. Kezdő diákok esetében egy, a fentihez hasonló térképet készítünk a diákok tanulási stratégiáiról, és ezek figyelembe vételével határozzuk meg, velük közösen a tanulási célokat. Ennek a programnak központi eleme, az általános pedagógiai célokon túl, a hatékony tanulás tanulása, ezért tanáraink felkészítésében különleges szerepe van a hatékony tanulás tanításának. A meleg, elfogadó, támogató tanulási környezetben szinte minden diáknak van esélye.
Tanulási zavarokkal küszködő diákok oktatása és tanulás – módszertani továbbképzése
Ez a program olyan diákokra terjed ki, akiket az iskoláikban általában kizárnak a nyelvoktatásból, holott a sikeres nyelvtanulás szinte minden esetben terápia-értékű. A tanulási zavarok nem korlátozódnak a gyermekekre, bár a problémák megoldásának valószínűsége a korral valamelyest csökken.
A program az alábbi főbb csoportokra terjed ki:
Diszlexia Diszgráfia
Diszkalkulia Figyelem-zavar
Hiperaktivitás Hipoaktivitás
Apraxia Diszpraxia
A program különleges tanári teljesítményt igényel, de a diákokból nem képezünk gettókat, hanem beintegráljuk őket normál programot tanuló csoportokba. A cél, néhány extrém kivételtől eltekintve, az, hogy a diákok minden készségben elérjék a kívánatos szintet. A tanárok képzésében és felkészítésében a fő fókusz a minden diák számára alkalmas tanulási környezet megteremtésén van.
Mozgáskorlátozott és más módon hátrányos helyzetű diákok oktatása
A mozgáskorlátozott, gyengén-látó vagy vak, és gyengén-halló vagy siket diákokat minden esetben beintegráljuk normál csoportokba. Tananyagaink skálája kiterjed a korlátokból fakadó tanulási különbségek áthidalására is.
A tanárok képzésében és felkészítésében a fő fókusz itt is a minden diák számára alkalmas tanulási környezet megteremtésén van. A fő különbség, a módszertani eszköztár bővítésén túl, a segítő szerep pszichológiai kellékeinek kialakításában van.
Tanítási zavarokkal küszködő pedagógusok tanítás – módszertani tovább-képzése
Ez a program a tanulás-centrikus pedagógiában képzetlen, vagy alul-képzett pedagógus-kollégák megsegítésére koncentrál.
A képzés három fő ütemben folyik:
- A tanulás tanulása – a kollégák megtanulnak azokkal a módszerekkel tanulni, amelyeket be kívánnak integrálni a módszertani eszköztárukba
- A tanítás tanulása – a kollégák megtanulnak azokkal a módszerekkel tanítani, amelyekkel tanulni már képesek, és amelyeket be kívánnak integrálni a módszertani eszköztárukba
- A tanulás tanítása - a kollégák megtanulják azokat a tanulási módszerekkel tanítani diákjaiknak, amelyekkel tanulni és tanítani már képesek, és amelyeket be kívánnak integrálni a módszertani eszköztárukba
A képzésben résztvevő pedagógusok további anyagokat kapnak e-mailben, vagy adathordozón, ezzel is segítve a tanultak alkalmazását munkájuk során.
Szaknyelv tanítása
Az ILS stábjának jelentős tanítási tapasztalata van az alábbi főbb szaknyelv területeken:
- műszaki angol,
- vállalkozási készségek,
- Business English,
- angolszász típusú mérlegkészítés,
- stratégiai tervezés.
A szaknyelvek oktatását kizárólag egy erős középhaladó szinttől fölfelé tartjuk célszerűnek, mivel ekkorra konszolidálódik a bármely szaknyelvhez szükséges legfontosabb nyelvtani jelenség, a szenvedő szerkezet használata.
INTERNETEN keresztül is szeretnénk segíteni a tanárok tanítását/tanulását. A NET ENGLISH ezt célozza meg, amely egy olyan InterNet-alapú kurzus, melyet az ILS (International Language School) Group Alapítvány ajánl bárkinek – függetlenül kortól és nyelvi szinttől - aki már tanul angolul, fejlődése meggyorsításához, vagy szeretne tanulni és nincs ideje rendszeresen nyelvtanfolyamra járni; valamint az ITTDC (International Teacher Training & Development College) tanárképzőseinek.
A NET ENGLISH nem egy teljes nyelvtanfolyam, hiszen nélkülözi azt a SZOCIALIZÁLÓ elemet, ami a pszichológiailag jól felépített, élvezetes csoportmunkát jellemzi.
Amikor valami felé haladunk - és a szisztematikus tanulás mindig mozgás egy bizonyos CÉL irányában -, tudnunk kell, hogy egy adott pillanatban hol tartunk. Ezért kezdünk szintfelméréssel, amelyből részben megtudjuk hol tart a nyelvtanuló nyelvtanulásában, hogy a megfelelő szinten tudjunk adni mind tananyagot mind technikai segítséget a továbbiakban; másrészt meglátjuk a nyelvtanuló addigi nyelvtanulásában lévő hiányosságokat, melyeket együttműködésünk során segítünk bepótolni.
Bízunk abban, hogy van egy jól megfogalmazott CÉLja angoltanulásának azon túl is, hogy természetesen élvezni akarja azt, hogy egyrészt az angolt angolul (és nem fordításon keresztül) érti meg, másrészt azt, hogy az angol nyelv hatékony tanulásával mennyire kiterjednek az információszerzés határai. Bízunk abban is, hogy tudunk segíteni Önnek abban, hogy a CÉLjához vezető útját saját maga építse ki. Az e-mailben küldött feladatok különböző típusúak. Mindegyikhez részletes leírást mellékelünk, amikor ahhoz a fázishoz ér. A STUDENT-fájlokból tájékozódunk arról, hogyan sikerült a feladatot megoldani, mennyi időt vett ez igénybe, milyen hibái voltak…stb. Az eredmények elemzése alapján tudjuk meghatározni és küldeni a további teendőket, amelyek optimális fejlődését szolgálják. A tananyagokon kívül, szintén e-mail formában, hasznos internet-linkeket küldünk.



